|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Schneider N. Antal 2000. január 12.A dévai Corvin Kiadó új módszertani könyveket jelentetett meg a Tanítók Könyvtára sorozatban: Bárdos Ilona: Az olvasás- és írástanítás néhány kérdése, Erdei Ferenc, Szász Dezső, Schneider N. Antal: Tanítói kézikönyv az összevont osztályok tanítóinak. /Vajnár Ilona: Új módszertani könyvsorozat tanítóknak. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./2011. április 28.Könyvbemutató: A mi színházunkNagyvárad - Május 6-án, péntek délután 6 órakor a váradi Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám) Nagy Béla bemutatja S. Németh Katalin és Schneider N. Antal A mi színházunk címû könyvét. Közremûködik a Varadinum vonósnégyes: Tokaji Ágnes, Costin �?va, Thurzó Sándor József és dr. Marcu Ágnes. A szerzõ szeretettel várnak minden érdeklõdõt, valamint a Nagyváradi Municípiumi Mûvelõdési Ház Színjátszó Együttesének egykori tagjait, akik ajándékba kapják a könyvet. erdon.ro 2011. december 20.Könyvbemutató: Városnéző séta VáradonNagyvárad - Kedd este a Premontrei Öregdiákok Egyesületének szervezésében az Ady Endre Középiskola dísztermében bemutatták a Városnéző séta Nagyváradon című grafikai albumot. Az igényes kivitelezésű kötetet összeállították Pásztai Ottó, Zalder Éva és a Tibor Ernő Galéria művészei. A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének nevében Vonház Antal titkár köszöntötte a megjelenteket, kiemelten Szabó Ödön RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselőt, Sárközi Zoltán városi tanácsost, Zalder Évát, a Szent László Római Katolikus Iskolaközpont igazgatónőjét, dr. Fleisz János BINCISZ-elnököt, Dukrét Gézát, a PBMET vezetőjét, valamint a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének kórustagjait. A könyvet ismertető Péter I. Zoltán helytörténész Biró József művészettörténész, festőművész 1932-ben megjelent doktori értékezésének előszavából idézett („Irányító elve, az egyetemes magyar művészet szempontja és rugója az a kötelesség, mellyel mindenki, hajlamához és képességeihez mérten tartozik leróni adóját szülővárosával szemben”), arra hívva fel a figyelmet: ’89-et követően ezt az ars poeticát igen sokan magukénak vallották a legkülönbözőbb művészeti ágakban, ezúttal pedig Bányai Szabados Katalin, Egei György, Márton Katalin és Sztaharóczky Júlia rótták le adójukat azzal a várossal szemben, ahol laknak és büszkék erre, oly sok mindenkihez hasonlóan, akik rövidebb vagy hosszabb itt tartózkodás után egy életre váradinak érezték magukat. Ugyanis a váradi születésű Dutka Ákoshoz vagy a csupán négy évig itt újságíróskodó Ady Endréhez hasonlóan váradivá válhat mindenki, aki otthon érzi magát ebben a városban, azonosulni tud a közösség örömével, bánatával, és magáénak vallja Váradot nem csak jelenével, hanem gazdag múltjával egyetemben is. Mindez elmondható a TEG négy művészéről is, akiknek akárcsak az eddigi munkáik, a most megjelent kötetben látható alkotásaik is e város szeretetét példázzák. „Jóléső érzéssel fedezhetjük fel az albumban városunk jellegzetes részeit, melyek az egyéni művészi látásmódok következtében új perspektívákban jelennek meg az olvasók számára, emlékképeket ébresztve fel bennük, s egyben a téma továbbgondolására sarkalva mindazokat, akik e könyvet forgatják. A benne szereplő művészek nem öncélúan alkottak, hiszen mindvégig arra törekedtek, hogy a saját egyéni, szubjektív látásmódjuk által megszűrt műalkotásaik reprodukciói segítségével utódaink hiteles képet kaphassanak a 20. század végi, a 21. század eleji városunkról”, hangsúlyozta Péter I. Zoltán. Szót kértek a szerzők Pásztai Ottó egyesületi elnök elárulta: külön öröm számára, hogy a Bihar Megyei Tanács, illetve a megyei és városi RMDSZ-szervezet támogatásával a premontreieknek egy olyan könyvet sikerült letenniük a váradi polgárok karácsonyfája alá, melynek segítségével újra felfedezhetjük azon műemlékeinket, egyetemes értékeinket, melyekre méltán lehetünk büszkék. Az otthon számunkra ugyanis az a hely, ahol jól érezzük magunkat, biztonságérzetünk és önbizalmunk van, nyugodtan élhetünk és reménykedhetünk, boldogok és elégedettek lehetünk. Az elődeink egy ilyen helyet alapoztak meg nekünk Váradon, bebizonyítva azt: azért élünk a Földön, hogy valamit alkothassunk rajta. Bányai Szabados Katalin azon meggyőződésének adott hangot, hogy Várad Európa legszebb városa. Elárulta: „egyetért” kilenc éves unokájával, aki egyszer azt mondta neki, hogy biztosan egyvalaki tervezte a várost, mert annyira egységes képet mutat. Márton Katalin kijelentette: büszke arra, hogy itt született, taníthat, ennek a városnak az utcáin járhat, vonalaival pedig az épületek stílusa iránti alázatát, a formák összetettségét próbálta visszaadni. A bukaresti születésű Egei György Schneider N. Antalnak a Tibor Ernő Galériáról szóló írását olvasta fel. A szöveget angol és román nyelvre fordító Zalder Éva kifejtette: munkája során ismét rádöbbent arra, hogy milyen csodálatos dolog váradinak lenni. A férjét idézte, aki azt szokta hangoztatni: amikor a város utcáit rójuk, nem árt, ha néha feltekintünk, s a logó kábelek vagy omladozó vakolat mögött meglátjuk az Épületeket. Megjegyezte: a kiadvány szép karácsonyi ajándék, azt bizonyítja, hogy élnek még jó kezű, tisztán látó, nyílt szemű és szívű magyar emberek Váradon. Szabó Ödön az idei esztendő magyar megvalósításait összegezte RMDSZ-es szemszögből (Szigligeti Színház, Szacsvay iskola stb.), majd egy hasonlatva élve úgy fogalmazott: ahogyan a kávé átadja az ízét a víznek, úgy adjuk át mi is „arománkat” Váradnak, mert ettől szebb és jobb lesz mindannyiunk élete. Művészeti percek A könyvbemutatót művészeti percek színesítették. Új idők ifjú merészei címmel irodalmi műsorral készült a Szent László Iskolaközpont négy diákja (Kogler Evelyn, Kéri Martin, Balajti Zoltán és Hegedűs Krisztina), illetve Ady Endre három versét (A hosszú hársfa-sor, Dalok a szüretről, Sorsunk) elszavalta Szenderszky Henrietta. A gyermekeket Fehér Gabriella és Rázmán Enikő tanárnők készítették fel. Boros Beatrice vezényletével fellépett a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének kórusa (ősbemutatóként felcsendült Boros Beatrice Gloria in excelsis Deo című szerzeménye), és Balassa Sándor-, illetve Dankó János- szerzeményeket szólaltatott meg a Tokaji Ágnes-Costin Éva hegedűművész duó. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2012. november 13.Négy évtized összevont osztályokban tanítvaSzász Dezső immár 30 éve tanít Gálospetriben, összességében pedig 41 éve oktatja a gyerekeket írásra, olvasásra, számolásra. És mindezt a több, mint négy évtizedet összevont osztályokban töltötte. Kitartóan, csendben végzi a dolgát, ahogy mondani szokás, a nemzet napszámosaként. Nemrégiben jelent meg az összevont osztályokban tanítóknak szánt „Tanítói kézikönyv”. A társszerzők Schneider N. Antal nagyváradi, Erdei Ferenc székelyhídi, és Szász Dezső gálospetri pedagógusok. A könyvbemutatón figyeltem fel arra, hogy Szász Dezső nem csak, hogy összevont osztályban tanít, de azt már 41-ik éve teszi, amiből három évtizede az Értarcsa községhez tartozó, elég isten háta mögöttinek számító Gálospteriben okítja betűvetésre a magyar osztályokba járó gyerekeket. Manapság, amikor a választási kampányban a magyarság megőrzéséről, a nemzetstratégiáról vitáznak a politikusok, íme egy példa, hogyan kell és lehet „az ügyet” szolgálni csendben, kitartóan. -Néhány szóban mutatkozzon be olvasóinknak. -1952-ben születtem a Maros megyei Magyarón, ami Holtmarossal alkot községet. Ott jártam iskolában is. Gyönyörű vidék: jobbra a Görgényi, balra a Kelemen havasok, ott folyik el a Maros, kiránduló és horgászóhelyek egymás után. Még nemigen tudtam beszélni, mikor már megtanultam úszni. -Hogyan került az Érmellékre? -Úgy kerültem, hogy megismertem a feleségem! A történet, hogy Nagyenyeden voltunk egy továbbképzőn, ahol elveszítettem a kulcsaimat, ő találta meg. Aztán meghívtam egy kávéra. Akkor már mindeketten tanítók voltunk. Én Marosvásárhelyen, ő Enyeden végezte a képzőt. Mindez 1977-ben volt, mármint akkor házasodtunk össze, én előtte még katona is voltam, aminek az idejét nem számolták bele a munkahelyen töltött időbe. A kinevezésem 1972-ben kaptam meg Máramaros megyébe, Erzsébetbányára (Băiuţ), tehát azóta tanítok, ami azt jelenti, hogy összesen ez a 41. év, amiből a 30. Gálospteriben. Akkoriban, visszatérve 1977-be, magyartanítók nemigen kerültek csak úgy be Bihar megyébe. A feleségem – aki gálospetri születésű – Belényesben tanított, ott lett is volna még egy hely, ami nekem megfelelt volna, de a Tanfelügyelőség nem hagyta jóvá, nekik megvoltak a saját embereik. Ellenben ott is volt egy szabad hely, ahol én tanítottam, és az ottani igazgatónő nagyon jóindulatú volt, el is intézte, hogy ő oda kerüljön. Attól kezdve mindketten ott tanítottunk, 1983-ig, amíg a tanítónő nyugdíjba ment Gálospteriben, a másik poszt már szabad volt. Akkor örültek nekünk, mivel kicsi település, és nem volt szakember sokáig. Ha összeszámolom, a feleségem a 38 tanévéből 36 évet tanított összevont osztályban, én pedig mindet, ami azt jelenti, hogy ez a 41 év. Én nem ismertem meg azt, hogy hogyan lehet dolgozni egy osztállyal, mindig két osztállyal dolgoztam. -Milyen összevont osztályban tanítani? -Nem könnyű. Most például elég „vegyes” az összetétel is: 21 gyerekből 2 magyar a faluból, négy gyerek a Szent Ferenc Alapítvány-féle Szentháromság Gyerekotthonból, a többi 15 roma. Az utóbbi 15-ből 12-nek apja is, anyja is analfabéta, tehát még segíteni sem tudnak a gyereküknek a tanulásban. Első osztályban nem szabad buktatni, második végére nem tanulnak meg írni, olvasni, számolni, akkor megbuktatja az ember, de háromszor nem járhatja ugyanazt az osztályt, és aztán harmadikban, negyedikben „lemorzsolódnak”. -Mi a különbség egy régi, és egy mai összevont osztály között? -Elméletileg nincs különbség, ugyanazt kell csinálni, csak a tananyag más. Tehát más a tartalom, a szerkezet változatlan. Az óra felében ugyanúgy foglalkozik a tanító az egyik osztállyal, aztán a másikkal. A dolog nyitja, hogy már elsőtől rá kell szoktatni a gyerket az önálló munkára, így negyedikes korára sokkal önállóbb lesz, mint egy nem összevont osztályos diák. Az okosabbja például már kisebb korában azt is megtanulja, amit a nagyobbaknak magyarázok, na, nem matematikából, mert azt gyakorolni kellene, de az olvasás, a történelem, az megragad. -Mindig I.-III. és II.-IV. osztályok voltak összevonva? -Volt év, amikor III. és IV. volt egyben, de az nehéz, mert mindkét osztályban sok a leadandó ismeret. A legegészségesebb az I.-III. és II.-IV. Most bejött az előkészítő osztály, amit úgy párosítottak, hogy 0.-I., II.-IV. és a harmadiknak van külön tanítója. -Sokkal nehezebb összevont osztályban tanítani? Nem gondolta soha, hogy váltani kellene? -Sokkal nehezebb. Mikor voltak szakinspekciók, nekünk ajánlották, hogy mint „jól felkészült szakemberek” – ezt mondta rólunk az inspektor, próbáljuk meg például Érmihályfalván, ahol volt is hely, és jobbak is voltak a körülmények, de maradtunk Gálospetriben, most meg már nem sok van a nyugdíjig nekem sem. -Apropó körülmények, azok milyenek? -Mi a református templom háta mögötti, a tájháztól visszafele a harmadik épületbe járunk, ahol máig nincs víz (csak a főépületben van). Azért nincs, mert az épület a református egyházé, amelyiknek nem is érdeke, nincs is pénze, az önkormányzat pedig nem fektet be, mert nem az ő épülete. Ugyanabban az épületben tanítok 30 éve, és majdnem ugyanabban a teremben is, mert idéntől egy másik terembe kerültem. Tehát 50-60 méteres körzetben van kút, az illemhely pedig az udvaron van, amit szükség esetén az éppen arra járók is használnak… Villanyáram az természetesen van, de a hálózatot is cserélni kellene, de ugyanaz a helyzet, mint a vízzel. Fafűtés van, amivel nincs is baj, csak nagy a terem, 12 x7 méter, és legalább 4,5 méter magas, oda komoly tüzelés kell. Szemléltető eszköz most már akadt, de példáéul az egész iskolában nincs egy számítógép. Én szereztem kettőt, de olyan ósdiak, hogy még nincs bennük CD-, csak floppy-lejátszó. Egyetlen szövegszerkesztő, meg rajzprogram van rajta, semmi egyéb. Az internetről ne is beszéljük, pedig óriási lehetőség lenne. Internetünk van otthon, de az nem ugyanaz. -Ha azt mondom, hogy nem XXI. századiak a körülmények, nem lövök túl a célon… -Hát, nem, de mindezek ellenére nem hagytuk ott az iskolát eddig sem, most pedig már nem fogjuk, hiszen kényelmessé tettük az otthonunkat. Ha még el is adnánk, nem kapnánk érte annyit Gálosptriben, amennyiért vehetnénk egy elfogadható házat Érmihályfalván. -Nem bánta meg, hogy kitartott Gélosptriben? -Sosem, minden körülmény ellenére. -A tanítói kézikönyv bemutatóján elhangzott, hogy ez a második kiadás. -Igen, ugyanezzel a címmel jelent meg a Corvin kiadónál 1999-ben, kisebb példányszámban. Az akkori megjelentetés a Schneider Antal tanár úr ötlete volt. Én írtam egy egyes fokozatú vizsgára szóló dolgozatot ezzel a témával, ő meg volt elégedve, és javasolta a megjelentetést, mivel sokan tanítanak osztatlan osztályban, és segítségükre lenne. Akkor csak Bihar megyében terjesztették, nagyon kicsi, talán 150-200 példány volt, de nem tudom pontosan, a technikai dolgok engem mindig kikerültek. -Sokat kellett változtatni az eredeti kiadáshoz képest? -Nem, a gyakorlati részt csak bővíteni kellett, például beírtuk az előkszítő osztályhoz kapcsolódó tudnivalókat. Többlet még, hogy Schneider Antal felkérte a volt tanítványait a világ minden tájáról, hogy írják meg ottani tapasztalataikat, ez van az első részben. Több elmélet van ebben a kiadásban, a gyakorlati rész is bővül egy kicsit valójában, sok az önálló gyakorlat. -Változott a világ, van internet, de az előbb elhangzottak alapján gondolom, azt a részt nem ön írta? -Nem, azt Schneider Antal írta. Én az órarendeket, a munkaterveket és az önálló foglalkozásra javasolt gyakorlatokat írtam. -Jelent ez a könyv valami elismerést? -Hát, leginkább szakmai elsimerésről beszélhetünk, nem anyagiról, legalábis eddig. Most 800 példány jelent meg, Bihar megyében már 200-nál többet adtak el. Volt bemutató a Partiumi Keresztény Egyetemen, Tenkén, Biharon, Belényesben, Székelyhídon, Érmihályfalván. Bihar tehát eladta a saját példányait. Visszajelzések, gratulációk az interneten jönnek. Az anyagiakról csak annyit, hogy mi még azt a pénzt sem kaptuk vissza, amit évekkel ezelőtt levontak a pedagógusoktól, aztán némelyek visszakapták – mi, a feleségemmel, még azt sem. -Apropó elismerés, az elmúlt négy évtized során „feltűnt-e” már valakinek a kitartásuk? -Nem, soha senkinek. Persze azon kívül, hogy inspekciókon gratulálnak a munkánkhoz. Az, hogy évtizedekig tapostuk a sarat, az még nem. -Hallott még hasonlóan hosszú, csak összevont osztályban töltött tanítói pályáról? -Nem. Előfordulhat, hogy van, de én nem tudok róla. A zónában, Székelyhídtól Érkörtvélyesig már a legöregebb tanító is vagyok, nem csak a legrégebben tanító tanító. Tehát a vállveregetés eddig elmaradt, de most hogy mondja, tényleg jól esett volna néha. A fiam szokta mondogatni, hogy „amit ti csináltok, az nem semmi”, de másnak eddig nem tűnt fel… Rencz Csaba Erdon.ro 2013. július 5.Magyar tanítóképzés a PKE-nNagyvárad Lehet jelentkezni a Partiumi Keresztény Egyetem óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakára, mely a tavalyi évben indult. A részletekről az érintett személyek nyilatkoztak honlapunknak. Bartha Krisztina, a PKE tanszéki koordonátora az Erdély Online-nak arról számolt be, hogy az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szak a 2012/2013-as tanévben indult a Partiumi Keresztény Egyetemen azzal a céllal, hogy visszaállítsák azt a hagyományos tanító képzést Nagyváradon, mely évtizedeken keresztül igen magas színvonalon zajlott. Emellett azt is szerették volna, hogy egy teljesen magyar nyelvű képzés induljon el, úgy a módszertant, mint a szaktantárgyak oktatását illetően, jól képzett tanárok segítségével. A most zárult első év a bizonyítéka annak, hogy ez meg is valósult. Nagyon nagy érdeklődést mutatkozott a tanítóképző képzés iránt, s ezt a „hagyományt” folytatni akarják. A következő tanévre 35 helyet hirdettek meg, melyből 18 tandíjmentes, a többi nyilván tandíjas. Szerinte a tandíjaik eléggé alacsonyak, összehasonlítva a többi egyetemmel, akár nagyváradi, akár más erdélyi felsőfokú tanintézményekkel. Évi 300 euróról van szó, emellett pedig nagyon jó ösztöndíj hálózatot működtetnek, érdemösztöndíjban részesül a legjobb hallgató az évfolyamon, illetve van tanulmányi és szociális ösztöndíjuk is. Azoknak a hallgatóknak pedig, akik más településekről érkeznek, az Arany János kollégiumban kínálnak szállás lehetőséget, amihez napi egy étkezés is társul. Az étkezdét természetesen a többi diák is használhatja, abban az esetben például, ha sok órájuk van egy nap, és nincs idejük hazamenni, vagy máshol ebédelni. Az alapképzés 3 éves, óvó- és tanító(nő) diplomát lehet szerezni vele. Olyan tantárgyakat oktatnak például, mint általános pedagógia, pszichológia, nevelés lélektan, didaktika, különböző módszertanok, illetve van egy nagyon jó gyakorlati része is a képzésnek. Minden félévben a diákok elmennek óvodákba és iskolákba, ahol már több éve gyakorló óvó néniktől, tanító néniktől elsajátították a gyakorlati jellegű készségeket. Van néhány állandó tanárjuk, akik főállásban dolgoznak a PKE ezen szakán, illetve olyanok is, akik szintén az egyetemen oktatnak, de más szakokról bedolgoznak, valamint néhány vendégelőadó is tanít Debrecenből és Nyíregyházáról. Fontosnak tartják a tehetséggondozást, jelezték a diákszervezetnek: szeretnék, hogy a szakuk a Tudományos Diákköri Konferencián is részt vehessen. Az egyetem akkreditált, a szaknak pedig rendelkezik a szükséges működési engedélyekkel, tehát a végzős hallgatók államilag elismert diplomát szereznek. Kis közösség Arra a kérdésünkre, hogy egy idén érettségizett fiatal miért választaná például ezt a szakot, Bordás Andrea adjunktus azt felelte: a PKE nem egy nagy egyetem, ahol elvész a diák, hanem szinte egyénenként foglalkoznak mindenkivel, más szóval megvannak a kis közösségek előnyei. Vannak Erasmus-kapcsolataik, és sok közös programot szerveznek. Karácsonykor bensőséges hangulatban megajándékozták egymást, de volt könyvbemutató is, Schneider N. Antal és szerzőtársai kötetét ismertették egy érdekes beszélgetés keretében. A legnagyobb szabású programjuk talán a Mesekavalkád volt, mely a Diáknapok keretében zajlott, és ahová egy egész osztályt meghívtak, és első éves hallgatóik a gyakorlatban is tényleg kipróbálhatták magukat. A diákok emellett megnézhetik, hogy hogyan zajlik egy-egy óra, a másodévtől kezdve tanítanak is, és rengeteg olyan tevékenységben is részt vehetnek, mely iskolán kívül zajlik. Versenyeken szerepelnek, ellátogatnak játszóházakba, ahol megtanulhatják ők is, hogyan kell a gyermekekkel bánni. Közben pedig megismerkednek pedagógusokkal, mely a jövőjük szempontjából azért lehet hasznos, mert a munkahelyeiken könnyebben beilleszkednek majd. Miután elvégzik az egyetemet, a tapasztalat azt mutatja, hogy valamilyen állás mindenkinek jut, még ha rögtön nem is Váradon egy végleges poszt. Ha más nem, akkor helyettesítő, mert az óvónők és tanítónők elég gyakran mennek szülési szabadságra… Ciucur Losonczi Antonius Erdon.ro 2017. április 19.„Az ember belül hordja a mindent”Schneider Németh Antal (1939–2013) pedagógus-pszichológus, közíró Temetéstől halálig című posztumusz kötetét mutatták be szerda délután a nagyváradi Tibor Ernő Galériában (TEG). Schneider N. Antal Temetéstől halálig című posztumusz kötetének bemutatóján kellemes, baráti-családias hangulatú beszélgetés alakult ki szerdán Nagyvárad Kanonok-sori művészeti galériájában, ahol a négy éve csontrákban elhunyt tanárember özvegye, Schneider Németh Katalin és Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, a tanár volt diákja osztották meg a jelenlévőkkel a kötet kapcsán feltörő emlékeiket a szerzőről. A kötetbemutatón Gavrucza Tibor, a TEG vezetője köszöntötte az ismerősöket, barátokat és érdeklődőket, majd Ariadna Mircescu fuvolajátékát követően Schneider Németh Katalin Dsida Jenő Nagycsütörtök című verséből szavalt. A bevezető után Szűcs László vette át a szót, aki röviden bemutatta a Litera Print Kiadó gondozásában megjelent „tanár és reneszánsz sokműfajú ember” könyvét: „Három kedvenc írását adja közre posztumusz, amelyek műfaji és tematikai különbségeket mutatnak. Az első, a Temetéstől halálig (a haldokló Csokonai naplója) egy esszéregény, amelyet a szerző dokumentumregénynek nevezett, hiszen fikció és valóság keveredésében, a költő eredeti szövegeinek felhasználásával hiteles szöveget ad utolsó hónapjairól. A második írás Lelkivilágunk címen igazi tudományos szakszöveg, pszichológiai tanulmány, míg a harmadik, a „Szíve meghasada…” teljes mértékben önéletrajzi ihletésű írás, melyben a saját szívbetegsége körüli gondolatait írta ki magából, amelyet 2006-ban a Várad Irodalmi riport-pályázatára küldött be, és amellyel különdíjat nyert.” Az este hátralévő részében a két moderátor közreműködésével beszélgetés formájában szó esett a Schneider – Németh házaspár életének egyes állomásairól (akik frigyre lépésükkor felvették egymás nevét): megismerkedésükről, váradhegyaljai kezdőtanári tapasztalataikról az 1970-es években: „Antal magyar nyelv és irodalom mellett fizikával is kínlódott, sőt énekórái is voltak – bár ezek annyiban merültek ki, hogy lemezeket hallgattatott a diákjaival. Én testnevelést és oroszt is tanítottam. Nagy volt a szegénység, de az ember belül hordja a mindent, regés belőlünk sugárzott a gyönyörűség” – mesélte a feleség. Szó esett természetesen Schneider hosszú betegeskedéséről és a vágyról, hogy majd a rákkal való küzdelmét is kiírja magából, de sajnos erre már nem kapott időt. Özvegye elárulta, hogy gyönyörű színházi kritikáit életében nem akarta könyvbe foglaltatni, de talán újabb posztumusz kötetben majd erre is sor kerül. Temetéstől halálig című kötete a nagyváradi Illyés Gyula és a Libris Könyvesboltokban kapható. Szamos Marian Schneider N. Antal Petrozsényban született 1939-ben, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett pedagógia-magyar szakos tanári oklevelet, amelyet a brassói és bukaresti egyetemek iskolapszichológusi szakképesítésének bizonyítványával egészített ki. Nagyváradon különböző tanintézetekben, például az Ady Endre Líceumban oktatott és tartott pszichológusi minőségben fogadóórákat a diákoknak, egészen nyugdíjba vonulásáig. Munkássága nagyon sokrétű: több száz publicisztikai írás, színikritika és szakcikk került ki a tollából, illetve munkafüzetek, pedagógiai kézikönyvek megírásában és szerkesztésében is részt vett. Több szépirodalmi munkája, köztük a posztumusz kötet írásai is a Várad folyóiratban 2006 és 2008 között jelent meg. A Reggeli Újság rendszeres szerzője volt. Reggeli Újság (Nagyvárad) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
